Tőkét emel az állam a Gránit Bankban

Beszáll a Magyar Állam Demján Sándor és Töröcskei István bankjaiba. Az irányítás a jelenlegi tulajdonosoknál marad, az állami pénzt az üzleti aktivitás bővítésére használhatja majd Gránit Bank Zrt. és Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt..

A Magyar Állam 49 százalékos tulajdont szerez a Gránit Bank Zrt.-ben, valamint a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt.-ben - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) határozataiból. Mindkét bank magyar tulajdonú. A Gránit Bank főtulajdonosa a Demján Sándor érdekeltségébe tartozó Magyar Tőketársaság Zrt. A Széchenyi Bank egyedüli részvényese a T&T Ingatlanforgalmazó és Vagyonkezelő Zrt., amely Töröcskei Istvánhoz, az Államadósság Kezelő Központ vezetőjéhez köthető.
A Gránit Banknak az MTI-hez eljuttatott közleményéből kiderül, hogy az állam másfél éves előkészítés után, 2,58 milliárd forintos tőkeemeléssel szállt be a bankba, újonnan kibocsátott részvények lejegyzésén keresztül. A tőkeemeléssel a korábbi tulajdonosok többségi, 51 százalékos tulajdonhányada megmarad, ezzel együtt a menedzsment jogok is az alapító tulajdonosnál maradnak, és a bank üzleti stratégiája sem változik.
A tőkeemelés mellett Demján Sándor több személyi változásról is döntött. A bank igazgatóságának új elnöke Mécs Imre, a bank operatív irányítását pedig továbbra is Hegedüs Éva végzi alelnök vezérigazgatóként. A felügyelőbizottság korábbi elnöke, Mécs Imre helyét Nyúl Sándor veszi át az fb élén. Új tagként került be az igazgatóságba Hollai Imre, valamint az állam delegáltjaként Horváth Gergely és Nagy Zoltán.
A közlemény szerint a Gránit Bank üzleti modelljét az elektronikus banki megoldásokra és értékesítési partnerekre alapozza, amely jelentős költségmegtakarítást eredményez, és ezzel az ügyfeleknek versenyképes kondíciókat biztosít. A bank a magyar piacon fiókhálózat nélkül, direktbanki üzleti modelljével az elektronikus csatornákra és innovatív technológiai megoldásokra épít.
A pénzintézet az alapítása óta eltelt három év alatt kilencszeresére növelte mérlegfőösszegét, amely 2013 április végén meghaladta a 60 milliárd forintot. A bank portfóliójának minősége a konzervatív hitelezési politikának köszönhetően kiváló.
A tőkeemelés a Gránit Bank stratégiájának megfelelően bővíti az üzleti aktivitást, amelyet a hitelintézet első sorban a kkv szektor számára nyújtott pénzügyi szolgáltatási tevékenység szélesítésére kíván felhasználni. A középtávú cél további tőkeemeléssel a dinamikus növekedés megtartása, amelyet a tervek szerint 2015-2017 között tőzsdei bevezetés követ - olvasható a bank közleményében.

Forrás: MTI



Ajánlja ismerőseinek:



Kapcsolódó oldalak: Legjobb kamatok  Széchenyi Bank  Gránit Bank  

További bejegyzések

A hét legdrámaibb árfolyam csökkenései

A 10 legjobb alapkezelő – 2024 szeptember [Hónap alapkezelője]

Melyik alapkezelők termelték a legjobb hozamot? Ki nyerte a jokamat.hu "A hónap alapkezelője" címét 2024 szeptemberben? Ön elégedett lehet a múlt havi hozamaival?.

A múlt hét legnagyobb mértékű árfolyamesései

Az 5 legmagasabb hozamú Részvény befektetési alap grafikonnal

A Részvény kategória HUF alapú, legmagasabb hozamú 5 alapja. A sorrend a 2024.09.25.-i éves hozam adatok alapján készült.

Nemrég indult alapok

Az elmúlt két héten indult befektetési alapok listája. Cikkünkben 1 új alapot mutatunk be.

A hét legkiugróbb árfolyam csökkenései

Az öt legjobb Árupiaci befektetési alap grafikonon

Az Árupiaci kategória HUF alapú, top 5 alapja. A sorrend a 2024.09.19.-i éves hozam adatok alapján készült.

A top 5 Kötvény/Rövid kötvény befektetési alap grafikonon

A Kötvény/Rövid kötvény kategória HUF alapú, top 5 alapja. A sorrend a 2024.09.15.-i éves hozam adatok alapján készült.

Az elmúlt hét legdrámaibb árfolyam csökkenései

Az 5 legjobb Ingatlan/Közvetlen befektetési alap grafikonnal

Az Ingatlan/Közvetlen kategória HUF alapú, legjobb öt alapja. A sorrend a 2024.09.10.-i éves hozam adatok alapján készült.

Összes bejegyzés:

Bankok, pénzvilág

Vegye fel hírolvasójába RSS feedünket!

A jokamat.hu hírei

A 10 legjobb alapkezelő – 2024 szeptember [Hónap alapkezelője]

Melyik alapkezelők termelték a legjobb hozamot? Ki nyerte a jokamat.hu "A hónap alapkezelője" címét 2024 szeptemberben? Ön elégedett lehet a múlt havi hozamaival?. 2024-09-30

Az 5 legmagasabb hozamú Részvény befektetési alap grafikonnal

A Részvény kategória HUF alapú, legmagasabb hozamú 5 alapja. A sorrend a 2024.09.25.-i éves hozam adatok alapján készült. 2024.09.25

Nemrég indult alapok

Az elmúlt két héten indult befektetési alapok listája. Cikkünkben 1 új alapot mutatunk be. 2024.09.23

Régebbi híreink

Érdeklik a bankbetétek, befektetési alapok és az államkötvények?

Iratkozzon fel a jokamat.hu hírlevelére! Kéthetente küldünk egy rövid összefoglalót az aktuális kamatokról és hozamokról.

Minden új bank kamat konstrukcióról érdekli? Tudni szeretne a toplista minden változásáról?

Kövessen minket a Twitteren! @jokamathu

Kamatvadászoknak és szakmabelieknek kötelező.

Minden javaslatot, észrevételt szívesen látunk!

keyboard_arrow_up