Csökkenő mérlegfőösszeg, növekvő nyereség
2013.03.28
A Budapest Bank a kedvezőtlen külső körülmények ellenére 13%-al növelte adózás utáni nyereségét és a kis- és középvállalati hitelezésben, a lízing területén, a hitelkártya-üzletágban és a lakossági jelzáloghitelezésben bővülni is tudott.
A
Budapest Bank 10,85 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért 2012-ben, 13 százalékkal magasabbat, mint a megelőző évben - mondta Zolnai György elnök-vezérigazgató. A sajtótájékoztatón elhangzottak szerint: a javuló eredményt elsősorban a céltartalékképzés jelentős csökkenése magyarázza, emellett a működési kiadások szinten maradtak, és a kulcsfontosságú területeken bővülést, így például a vállalati hitelezésben 4 százalékos növekedést ért el a bank.
A magyar számviteli szabályok szerint összeállított, konszolidált (nem auditált) éves beszámoló szerint a mérlegfőösszeg 2 százalékkal 925,6 milliárd forintra mérséklődött tavaly.
Az elnök-vezérigazgató elmondta: a továbbra is kedvezőtlenül alakuló külső körülmények ellenére a Budapest Bank 2012-ben is képes volt bővülni a számára fontos kulcsszegmensekben (így a kis- és középvállalati hitelezésben és lízing területén, a hitelkártya-üzletágban és a lakossági jelzáloghitelezésben), megőrizte stabilitását, erős tőkehelyzetét, valamint nyereségességét.
A pénzintézet céltartalék kiadásai tavaly 68 százalékkal, 10,1 milliárd forintra csökkentek. A jelentős javulás mögött elsősorban az áll, hogy a végtörlesztés okozta 15,5 milliárd forint összegű veszteséget még 2011-ben elszámolta a hitelintézet, így 2012-ben jelentős összegű céltartalékot tudott felszabadítani. A csökkenő hitelállomány, az alacsonyabb kamatszintek és a csökkenő díjak miatt a bank nettó bevétele 10 százalékkal 83,6 milliárd forintra esett vissza.
A szigorú költséggazdálkodás eredményeképpen a működési költségek nem változtak számottevően (38,8 milliárd forintot tettek ki, 5 százalékos növekedés mellett).
Fontos eredménynek nevezte, hogy a bankcsoport mérlegfőösszege 2012-ben gyakorlatilag szinten maradt. A bank saját tőkéje az elmúlt évben 9 százalékkal nőtt, és tőkemegfelelési mutatója tovább erősödött: a 2011-es 15,42 százalékról 15,60 százalékra nőtt.
Az elnök-vezérigazgató kiemelte: a bank 2012-ben kihelyezett vállalati hitelállományát (lízing nélkül) 4 százalékkal, 252,1 milliárd forintra növelte, miközben a bankszektor teljes kis- és középvállalkozói hitelállománya 12 százalékkal csökkent tavaly a pénzügyi felügyelet adatai szerint.
Az új lízingkihelyezés 2012-ben 21 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a mikrovállalati hitelállományt pedig 10 százalékkal növelte a pénzintézet egy év alatt, ami kiemelkedő a magyar bankpiacon.
Zolnai György elmondta: a végtörlesztés hatására a bank jelzálog portfóliója a piaci átlagnál nagyobb mértékben (17 százalékkal) csökkent, így a lakossági hitelállomány 2012-ben 15 százalékkal 413 milliárd forintra csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
A bank 2012-ben növelte kihelyezett új jelzáloghitel-állományát, amely 61 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A fedezet nélküli hitelek területén is a piaci folyamatok, valamint a lakossági hitelkereslet csökkenése éreztette hatását: a fedezet nélküli hitelállomány a BB-nél 9,5 százalékkal csökkent 2011-hez képest.
A bank számára továbbra is kulcsterületnek számít a hitelkártya üzletág, tavaly rekord számú új hitelkártyát bocsátott ki a pénzintézet, amellyel továbbra is az egyik legnagyobb hitelkártya-kibocsátó a piacon. A lakossági üzletág is elsődleges a bank számára, 2012-ben a Budapest Bank kétszer annyi folyószámlát nyitott meg ügyfeleinek, mint egy évvel korábban - ismertette az elnök-vezérigazgató.
Forrás : MTI
Fülöp ZoltánAjánlja ismerőseinek:
Kapcsolódó oldalak:
Legjobb kamatok Budapest Bank További bejegyzések
Az öt legmagasabb hozamú Ingatlan/Közvetlen befektetési alap grafikonnal
Az Ingatlan/Közvetlen kategória HUF alapú, legnagyobb hozamú 5 alapja. A sorrend a 2025.07.10.-i éves hozam adatok alapján készült.
A legújabb alapok
Az elmúlt napokban forgalomba került befektetési alapok felsorolása. Cikkünkben 15 új befektetési alapot mutatunk be.
A 10 legjobb alapkezelő – 2025 június [Hónap alapkezelője]
Melyik alapkezelők termelték a legjobb hozamot? Ki nyerte a jokamat.hu "A hónap alapkezelője" címét 2025 júniusban? Ön elégedett lehet a múlt havi hozamaival?.
A hét legdrámaibb árfolyamesései
Az öt legjobb Részvény befektetési alap grafikonnal
A Részvény kategória HUF alapú, legnagyobb hozamú 5 alapja. A sorrend a 2025.06.25.-i éves hozam adatok alapján készült.
Nemrég forgalomba került befektetési alapok
Az elmúlt napokban indított alapok listája. Írásunkban 1 új alapot mutatunk be.
A múlt hét legkiugróbb árfolyamesései
Az 5 legjobb Árupiaci befektetési alap grafikonon
Az Árupiaci kategória HUF alapú, öt legjobb alapja. A sorrend a 2025.06.19.-i éves hozam adatok alapján készült.
Az öt legmagasabb hozamú Kötvény/Rövid kötvény befektetési alap grafikonon
A Kötvény/Rövid kötvény kategória HUF alapú, öt legmagasabb hozamú alapja. A sorrend a 2025.06.15.-i éves hozam adatok alapján készült.
Az elmúlt hét nap legdrámaibb árfolyam csökkenései
Összes bejegyzés:
Bankok, pénzvilág
Vegye fel hírolvasójába RSS feedünket!
A jokamat.hu hírei
Az Ingatlan/Közvetlen kategória HUF alapú, legnagyobb hozamú 5 alapja. A sorrend a 2025.07.10.-i éves hozam adatok alapján készült. 2025.07.10
Az elmúlt napokban forgalomba került befektetési alapok felsorolása. Cikkünkben 15 új befektetési alapot mutatunk be. 2025.07.09
Melyik alapkezelők termelték a legjobb hozamot? Ki nyerte a jokamat.hu "A hónap alapkezelője" címét 2025 júniusban? Ön elégedett lehet a múlt havi hozamaival?. 2025-06-30
A Részvény kategória HUF alapú, legnagyobb hozamú 5 alapja. A sorrend a 2025.06.25.-i éves hozam adatok alapján készült. 2025.06.25
Az elmúlt napokban indított alapok listája. Írásunkban 1 új alapot mutatunk be. 2025.06.23
Régebbi híreink