A Fizetési Pont megkönnyíti az átállást az elektronikus fizetésre
2020.07.07
A Fizetési Pont és a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) együttműködésének köszönhetően minden vállalkozó könnyedén állhat át az elektronikus fizetésre.
2020. július 3-án, pénteken a Parlament megszavazta a 2021-es költségvetést, melynek részeként módosították a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvényt. Ennek értelmében az online pénztárgépet használó kereskedők kötelesek biztosítani a vevők számára az elektronikus fizetés lehetőségét és annak folyamatos rendelkezésre állását.
„A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai alapján a Kormány ezen intézkedése hozzávetőlegesen 60.000 vállalkozást érint. Mi a Fizetési Pontnál folyamatosan azon dolgozunk, hogy okos POS termináljaink segítségével megkönnyítsük a vállalkozások átállását az elektronikus fizetési megoldásokra.
Az MNKSZ-szel való együttműködésünk keretében még kedvezőbb konstrukcióban juthatnak hozzá POS termináljainkhoz.
Ráadásul ma már kizárólag a Fizetési Pontnál igényelhető a 80.000 Ft-os vissza nem térítendő állami POS támogatás, melyet azon üzletek automatikusan kapnak meg, amelyek még nem rendelkeznek kártyás fizetéssel.” mondta dr. Feith Zoltán, a Fizetési Pont vezérigazgatója.
„A Fizetési Pont-tal kötött stratégiai megállapodásunk olyan lehetőséget jelent szövetségünk tagjai számára, amellyel a POS terminál telepítése, használata a kártyás fizetés jutaléka a legkisebb kereskedők számára is kedvező. Megállapodásunk célja, hogy a vásárlók fizetési megoldásokra vonatkozó igényeinek változását és ezzel összhangban a kiskereskedők 2021. január 1-jétől hatályos törvényi kötelességét a lehető legalacsonyabb ráfordítással lehessen teljesíteni.” tette hozzá Neubauer Katalin, az MNKSZ főtitkára.
A Fizetési Pont korszerű, úgynevezett okos POS termináljai alkalmasak az egyérintéses fizetésre is, amivel minimalizálják az eladó és a vevő közötti érintkezést. A terminálok nemcsak a bankkártyával, hanem az okostelefonokkal történő egyérintéses fizetést is támogatják, aminek segítségével sok esetben még a PIN kód beütésére sincsen szükség.
---------------------------------------------------
A Fizetési Pontról
A Fizetési Pont 2012-ben alakult és Magyarország legnagyobb, bankfüggetlen POS terminál üzemeltető hálózatát hozta létre.
A Fizetési Pont már több, mint 23 000 elfogadóhelyen telepített POS terminált Magyarországon (a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai alapján 2020 első negyedévében megközelítőleg 115 ezer elfogadóhelyen működött POS terminál)
A Fizetési Pont POS termináljai megtalálhatóak Magyarország több, mint 2000 településén.
Bővebb információk a Fizetési Pontról:
https://fizetesipont.hu/
Kedvezményes ajánlat
A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetségről
A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség 2014-ben alakult annak érdekében, hogy tevékenységével javítsa a kereskedelmi tevékenységet folytató magyar vállalkozások alkalmazkodó képességét, felzárkózási lehetőségét és fejlődését a dinamikusan változó piaci környezetben.
Bővebb információk az MNKSZ-ről:
www.mnksz.hu
(x) Szponzorált tartalom
Fülöp ZoltánAjánlja ismerőseinek:
Kapcsolódó oldalak:
További bejegyzések
A 10 legjobb alapkezelő – 2024 november [Hónap alapkezelője]
Melyik alapkezelők termelték a legjobb hozamot? Ki nyerte a jokamat.hu "A hónap alapkezelője" címét 2024 novemberben? Ön elégedett lehet a múlt havi hozamaival?.
Az elmúlt hét legnagyobb árfolyamesései
Az öt legmagasabb hozamú Részvény befektetési alap grafikonnal
A Részvény kategória HUF alapú, öt legmagasabb hozamú alapja. A sorrend a 2024.11.25.-i éves hozam adatok alapján készült.
Az elmúlt hét legnagyobb mértékű árfolyam csökkenései
Nemrég forgalomba került befektetési alapok
Az elmúlt napokban indított befektetési alapok listája. Cikkünkben 1 új befektetési alapot mutatunk be.
Az öt legjobb Árupiaci befektetési alap grafikonon
Az Árupiaci kategória HUF alapú, legmagasabb hozamú 5 alapja. A sorrend a 2024.11.19.-i éves hozam adatok alapján készült.
Az elmúlt hét nap legnagyobb árfolyam csökkenései
Az öt legmagasabb hozamú Kötvény/Rövid kötvény befektetési alap grafikonon
A Kötvény/Rövid kötvény kategória HUF alapú, öt legmagasabb hozamú alapja. A sorrend a 2024.11.15.-i éves hozam adatok alapján készült.
Az öt legmagasabb hozamú Ingatlan/Közvetlen befektetési alap grafikonon
Az Ingatlan/Közvetlen kategória HUF alapú, öt legjobb alapja. A sorrend a 2024.11.10.-i éves hozam adatok alapján készült.
Az elmúlt hét nap legkiugróbb árfolyamesései
Összes bejegyzés:
Bankok, pénzvilág
Vegye fel hírolvasójába RSS feedünket!
A jokamat.hu hírei
A Részvény kategória HUF alapú, öt legmagasabb hozamú alapja. A sorrend a 2024.11.25.-i éves hozam adatok alapján készült. 2024.11.25
Az elmúlt napokban indított befektetési alapok listája. Cikkünkben 1 új befektetési alapot mutatunk be. 2024.11.23
Az Árupiaci kategória HUF alapú, legmagasabb hozamú 5 alapja. A sorrend a 2024.11.19.-i éves hozam adatok alapján készült. 2024.11.19
Régebbi híreink