Azonban ennek már négy éve, és egy bank legfeljebb 10 ezer darab terminálra igényelhette a támogatást. Az eszközök így lassan elfogytak minden szolgáltató készletéből. Mára már csak egyetlen helyen van lehetőségünk arra, hogy igénybe vegyük, a Fizetési Pont raktárában ugyanis még található ezekből az eszközökből.
Eredetileg a telepítésre határidő is meg volt szabva, ezt azonban többször is kitolták, ezért lehetséges, hogy a Fizetési Pontnál az még mindig megszerezhető.
Fontos, hogy a támogatást azok igényelhetik, akiknél 2017. november 1-jén még nem volt üzemben POS-terminál.
Ez tehát nem jelenti azt, hogy aki ezután, azóta már beszerzett és beüzemelt egy terminált, nem veheti igénybe a támogatást, az ugyanis nem csak első igényléskor, de a terminál cseréjekor is igénybe vehető.
Hogyan kapom meg a támogatást?
A támogatást maga a szolgáltató kapja meg a terminálra, ők adják ezt tovább a kereskedőnek.A 80 000 forint vissza nem térítendő állami támogatást az első 24 hónapban, egyenlő részekre elosztva kapja meg a terminál igénylője. Nagyságrendileg ez azt jelenti, hogy az első két évben szinte kompenzálhatja is az alapdíjat, így még több pluszbevételhez juthat a terminál üzemeltetésével. Az igényléshez pedig egyszerűen egy visszahívást kell csak kérni a weboldalon keresztül.
Aki most szerződik, csak januártól fizet
Éppen a Fizetési Pont az a szolgáltató is, amelyik megkönnyítendő a több tízezer vállalkozás, kereskedő dolgát, akiknek januártól kötelező a terminált használniuk, egy újabb akciót is bevezetett.És nagyon fontos tudnivaló, hogy ez az állami támogatással együtt is igényelhető, a kereskedő nyugodt szívvel halmozhatja a kedvezményeket.
Ez a Szerződj most, fizess csak januártól akció, ami egészen pontosan azt jelenti, hogy aki a Fizetési Pontnál még a januári határidő előtt köti meg a szerződést (és akinek kötelező is a terminál beszerzése a törvényi változás szerint), annak a szolgáltató elengedi az alapdíjat, a hálózati kapcsolat díját, a havi számlavezetési díjat, és a fizetési kártya havidíját is.
Jelenleg a piacon gyakorlatilag ez az egyetlen ajánlat, amivel a kereskedők így a kötelezettségből és teherből úgy fordíthatják előnyre ezt a változást, hogy a költségeik nagy részét a terminál bevezetése után egyszerűen szinte elfelejthetik.
A támogatás és a terminál igényléséhez annyit kell csak tenni, hogy a Fizetési Pont oldalán egy egyedi ajánlatot kérünk, innentől a szerződés, a telepítés és az üzemeltetés is a szolgáltató dolga. A kereskedőé pedig csak annyi, hogy a kártyaelfogadást kommunikálja és ki is használja, és ezzel szerezzen több vevőt és több bevételt.
(x) Szponzorált tartalom