A Kamatozó Kincstárjegy volt az augusztusi kedvenc

Augusztusban jelentősen növekedett a lakossági állampapírok iránti érdeklődés. Elsősorban a rövid futamidejű papírok voltak kelendőek, a 2013/J-ből kiszállók egy jó része nem hosszú lejáratú állampapírt választott.

Az Államadósság Kezelő Központ Tájékoztatása szerint ebből a Kamatozó Kincstárjegyek 46,4 milliárd forinttal, a Féléves Kincstárjegy állománya 900 millió forinttal, míg az egy- és kétéves Kincstári Takarékjegyek együttes mennyisége 6,4 milliárd forinttal emelkedett, ugyanakkor az inflációkövető Prémium Magyar Államkötvények teljes állománya 6,8 milliárd forinttal csökkent azáltal, hogy augusztusban 24,4 milliárd forint összegben esedékessé vált a 2013/J megnevezésű kötvény visszafizetése, és ezt csak részben tudta ellensúlyozni a 17,7 milliárd forintos bruttó értékesítés.
A befektetők a lejáró mennyiség közel felét a lejáratot követő négy napon belül újra az inflációkövető kötvény konstrukcióba forgatták vissza - tájékoztatott az ÁKK. Az év első nyolc hónapjában megvalósult mintegy 473,5 milliárd forintnyi lakossági állampapír-állomány növekményből a Kamatozó Kincstárjegyekre 378,4 milliárd, a Féléves Kincstárjegyekre 6,0 milliárd, a Prémium Magyar Államkötvényre 61,0 milliárd, az egy és kétéves Kincstári Takarékjegyekre együttesen 28,2 milliárd forint jut.
Az Államadósság Kezelő Központ adatai szerint 2013. augusztus végére a kifejezetten lakosságnak szánt állampapírok teljes állománya 1458,9 milliárd forintra emelkedett, a teljes állományból a Kamatozó Kincstárjegyek 812,8 milliárd, az egy- és kétéves Kincstári Takarékjegyek együttes mennyisége 312,5 milliárd, a Prémium Magyar Államkötvény 317,3 milliárd, a Féléves Kincstárjegy állománya 16,2 milliárd forintra növekedett.

Forrás: MTI




Ajánlja ismerőseinek:



Kapcsolódó oldalak: Legjobb kamatok  Lakossági állampapír  

További bejegyzések

A múlt hét legkiugróbb árfolyam csökkenései

Nemrég indult alapok

Az elmúlt két héten forgalomba hozott alapok felsorolása. Írásunkban 2 új alapot mutatunk be.

A hét legnagyobb mértékű árfolyamesései

A 10 legjobb alapkezelő – 2023 november [Hónap alapkezelője]

Melyik alapkezelők termelték a legjobb hozamot? Ki nyerte a jokamat.hu "A hónap alapkezelője" címét 2023 novemberben? Ön elégedett lehet a múlt havi hozamaival?.

Az elmúlt hét legdrámaibb árfolyam csökkenései

Az öt legmagasabb hozamú Részvény befektetési alap Grafikonnal

A Részvény kategória HUF alapú, top 5 alapja. A sorrend a 2023.11.25.-i éves hozam adatok alapján készült.

Nemrég indult alapok

Az elmúlt hetekben indított alapok ismertetése. Írásunkban 1 új befektetési alapot mutatunk be.

Az 5 legnagyobb hozamú Árupiaci befektetési alap Grafikonnal

Az Árupiaci kategória HUF alapú, top 5 alapja. A sorrend a 2023.11.19.-i éves hozam adatok alapján készült.

A múlt hét legnagyobb árfolyam csökkenései

Az öt legjobb Kötvény/Rövid kötvény befektetési alap Grafikon

A Kötvény/Rövid kötvény kategória HUF alapú, legjobb 5 alapja. A sorrend a 2023.11.15.-i éves hozam adatok alapján készült.

Összes bejegyzés:

Bankok, pénzvilág

Vegye fel hírolvasójába RSS feedünket!

A jokamat.hu hírei

A 10 legjobb alapkezelő – 2023 november [Hónap alapkezelője]

Melyik alapkezelők termelték a legjobb hozamot? Ki nyerte a jokamat.hu "A hónap alapkezelője" címét 2023 novemberben? Ön elégedett lehet a múlt havi hozamaival?. 2023-11-30

Az öt legmagasabb hozamú Részvény befektetési alap Grafikonnal

A Részvény kategória HUF alapú, top 5 alapja. A sorrend a 2023.11.25.-i éves hozam adatok alapján készült. 2023.11.25

Nemrég indult alapok

Az elmúlt hetekben indított alapok ismertetése. Írásunkban 1 új befektetési alapot mutatunk be. 2023.11.23

Az 5 legnagyobb hozamú Árupiaci befektetési alap Grafikonnal

Az Árupiaci kategória HUF alapú, top 5 alapja. A sorrend a 2023.11.19.-i éves hozam adatok alapján készült. 2023.11.19

Régebbi híreink

Érdeklik a bankbetétek, befektetési alapok és az államkötvények?

Iratkozzon fel a jokamat.hu hírlevelére! Kéthetente küldünk egy rövid összefoglalót az aktuális kamatokról és hozamokról.

Minden új bank kamat konstrukcióról érdekli? Tudni szeretne a toplista minden változásáról?

Kövessen minket a Twitteren! @jokamathu

Kamatvadászoknak és szakmabelieknek kötelező.

Minden javaslatot, észrevételt szívesen látunk!

keyboard_arrow_up